Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

2017. szeptember 21.

Másfél milliárd forinttal emelkedik idén a szimfonikus zenekarok és az énekkarok állami támogatása

 

Másfél milliárd forinttal emelkedik idén a szimfonikus zenekarok és az énekkarok állami támogatása - jelentette be az emberi erőforrások minisztere  a Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbatermében.
 
     Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy 2017 a nagy kulturális beruházások éve lesz: megkezdőnek többek között a Liget Budapest projekt építkezései, valamint az Operaház és az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciója.
    Ezeknek a falaknak azonban csak akkor van értelmük, ha van belső tartalom, amelyhez olyan együttesek, művészek kellenek, akik méltók az elmúlt évszázadok örökségéhez - jegyezte meg.
    A 2016-os költségvetés maradványából ezért 1,5 milliárdot használnak fel összesen 20 zenekar és énekkar támogatásának növelésére - jelentette be a miniszter.
    Balog Zoltán elmondta: a kormány azt javasolja, hogy a támogatási növekményt elsősorban bérfejlesztésre és hangszervásárlásra fordítsák.
    Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hozzátette: jelentős előrelépésről van szó, hiszen a mostani növekmény beépül az együttesek támogatási bázisába.
    Közlése szerint a legnagyobb támogatási többletet, 134 millió forintot a Nemzeti Filharmonikusok kapják, így az együttesnek jutó állami források a tavalyi 200 milliós bázisemelés után 2017-ben már elérik a 2 milliárd forintot.
    A tárca fenntartásában működő együttesek közül további egy szimfonikus zenekar és egy énekkar részesül a támogatásban. A nemzeti besorolású együttesek közül 6 zenekar és 2 énekkar kap jellemzően 90 millió forinttal emelt támogatást, míg a kiemelt minősítéssel rendelkező együttesek közül 5 zenekarnak és egy énekkarnak jut jellemzően 80 millió forinttal megemelt összeg.
    A Budapesti Fesztiválzenekar állami támogatása 40 millió forinttal növekszik, de két speciális helyzetű zenekar finanszírozása is hasonló összeggel emelkedik.
    Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy január 1-jével 20 ezer kulturális közalkalmazott bére is 15 százalékos pótlékkal emelkedett.
    Mint hozzáfűzte, elsősorban a vidéki szimfonikus zenekari világban a pedagógus béremelés hatására megindult egyfajta elszívó hatás, ezt azonban a kormány várakozásai szerint megállítja a támogatási többlet.
    Hoppál Péter az MTI-nek elmondta: a komolyzenei koncertekre jegyet váltók száma 30 százalékkal nőtt az elmúlt években, a zeneművészeti szervezetek száma pedig 42-ről 59-re emelkedett.
    Balog Zoltán a Nemzeti Filharmonikusok tagjaihoz fordulva arról szólt, hogy az együttes korábbi vezetője, Kocsis Zoltán elvesztése pótolhatatlan veszteséget jelent, de a kormányzat célja, hogy a művész öröksége tovább éljen. (MTI)

Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!