Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Nemzeti Filharmonikusok - 2016. december 6.

 Nemzeti Filharmonikusok - 2016. december 6.

Bartók Béla Nemzeti hangversenyterem


Bármely műsorösszeállítást utólag a gyakorlat, a tapasztalat minősít, az első pillanatban furcsának vagy épp érthetetlennek tűnő programot is jóváhagyhatja az élmény, míg máskor épp a szokványos tervezet hat kiüresedettnek. Mozart és Mahler – két világ, ezúttal a szünet biztosított jótékony válaszvonalat közöttük. A két félidő két külön impulzust jelentett a hallgatóság számára. Az első részben a szólista Ránki Dezső játékát vártuk és kaptuk meg, amely – régi gyakorlat folytatásaként - beváltotta a hozzá fűzött reményeket, vagyis rajongói eggyel több élő előadás élményével gazdagodtak.
Ugyanakkor, érthetően, nem lehetett teljes a műben való elmerülés, hiszen a közelmúlt nagy vesztesége kiváltképp a vezető karmester nélkül maradt együttes hallgatásakor még sokáig fog az előtérbe tolakodni.
Kocsis Zoltán nem tartozott azok közé az együttesvezetők közé, akik szinte minden fellépést maguknak tartanak fenn, a Nemzeti Filharmonikusoknak rendszeresen nyílott lehetőségük vendégkarmesterekkel való játékra is. Ugyanakkor nem tagadható, hogy Kocsis maximalista igényessége rendkívül magasra emelte a mércét, s bár ez lehetett néha fárasztó vagy épp stresszelő, az eredmény, az, hogy a zenekar gyakorlatilag bármely dirigens számára ideális együttműködő partnerré vált, vitathatatlan.
Mozart A-dúr zongoraversenyéhez Cristian Mandeal aligha tűnt ideális irányítónak. Szinte csak protokollárisan volt csak jelen, érezhetően nem voltak további kérései-elvárásai a játékosok iránt, akik eszményi hangszíneket varázsoltak elő hangszereikből (látványosan árulkodott erről testbeszéde, amikor a cadenzák alatt maga is szinte kívülálló hallgatóként viselkedett, karjainak összefogásával). Nem tagadható azonban az sem, hogy az együttes és a szólista közötti összjáték is inkább csupán létrejött, szinte magától. Talán érthető, hogy hiányzott a mozarti A-dúr jellegzetes (a hangnem-szimbolika iránt érzékeny hangszín-elképzelést megvalósító) tónusa, amelyet szavakkal körülményes körülírni, de zenei elképzelés megvalósításaként rendkívül élményszerű. A lassú tétel jelentette az előadás emlékezetes mozzanatait.
Mahler-dirigensként egészen más oldaláról mutatkozott be Mandeal. Rendkívül tanulságos lett volna ezt a produkciót látniuk karmestereknek és karmester-növendékeknek, már csak a karmester mozdulat-készletét illetően is. Mandeal akkor van leginkább elemében, amikor komplex hangzásvilág hangzó életre keltése a feladata; imponálóan ismeri a partitúrát, s tudja: az ő felelőssége a fő- és mellék-anyagok egymáshoz való viszonyának a megszervezése. A felkavaróan gazdag zenei tabló igazolja az olyan fordulatokat, mint hogy „megszólal a karmesteri pálca”. Mahler I. szimfoniájának öttételes verziója szerepelt a műsoron, s előadása előtt Mandeal bejelentette: a II., Blumine tételt a zenekarral egyetértésben Kocsis Zoltán emlékének ajánlja. 
Mandeal látványosan vezényel, ám korántsem a közönség kedvéért. Intéseinek, mozdulatainak mindig konkrét zenei funkciója van, hol lendületet inspirál, hol színt, vagy épp a hangzás törzséhez való viszonyulást konkretizálja. És teszi mindezt rendkívül gazdaságosan, alkalmanként mozdulatokkal a saját apparátusát (testét) lazítva, hogy fáradhatatlanul álljon rendelkezésre, amíg a kompozíció igényli. Az ismertetőben közölt életrajza szerint Karajantól és Celibidachétól „tanulta meg a szakma műhelytitkait”. Ami azt illeti, nem lehet okunk panaszra; a 70 éves karmester vezénylése épp ezért lenne tanulságos kollégái számára!
Az utóbbi években a zenekar repertoárjában előtérbe került Richard Strauss életműve – a straussi partitúra ismerete jótékonyan járul(hatot)t hozzá a kortárs, ám más sok szempontból más zenei elképzeléseket megvalósító Mahler művének érzékeny tolmácsolásához. A megörökítésre méltó interpretációk sorába tartozik, amit hallhattunk; a kidolgozott részletek mindig nagyobb egységek szerves alkotórészeként funkcionáltak, ezáltal az áttört szerkezetek komplex szövetében is problémátlanul tájékozódhattunk. Az előadókat csak elismerés illeti; az állandó-intenzív jelenlét, s a megannyi hangszín-élmény méltán váltott ki lelkes tapsvihart. Külön említésre méltó a dinamika képlékenysége, ezúttal minden hangszernek ill. hangszercsoportnak volt kifejezőeszköze egy-egy dinamikai szint térélménnyé varázsolásához. A távolságot korántsem csupán a sordino használata éreztette, hanem a hangképzés intenzitásának módosítása, s amikor a legharsányabb volt a hangerő, akkor sem tűnt bántóan hangosnak. Sohasem volt agresszív, hanem inkább a térhatást erősítette, a mondanivaló széleskörű érvényességét hangsúlyozta. (Fittler Katalin)
 

Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!