Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar - 2016. szeptember 25.

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar - 2016. szeptember 25.

A Zeneakadémia koncertmagazinjában csupán a szeptemberi koncertkronológia felsorolásánál található (s hasonló szűkszavúsággal szeptemberi brosúrában), a Muzsika mellékleteként legnagyobb haszonnal forgatott koncertkalendáriumból pedig egyenest hiányzott, mégis teltházat vonzott a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar évadnyitó hangversenye. Történt ez akkor, amikor a Zeneakadémia előterében még a közelmúlt rangos eseménysorozatának, a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenynek a plakátja állt (a Dohnányi-zenekar hangversenyével egyidőben zajlott a verseny gálakoncertje az Operaházban) – mégis, teltházat vonzott a program. S aki eljött, nem bánta meg!

A műsor első részében Dohnányi Ernő e-moll zongoraversenye csendült fel Fülei Balázs szólójával, a szünet után Schumann 2. szimfóniáját hallhattuk. Az est dirigense Hollerung Gábor volt.
Komoly évadkezdet, olyan programmal, amely kétségkívül sok próbát igényel. Dohnányi zongoraversenye nem egykönnyen adja meg magát – a szólistára speciális feladat vár: a technikailag nehéz szólamot olyan biztonsággal kell játszania, hogy a hallgató ne a feladat nehézségét érezze, ne a zongorista felkészültségének adózzon elismeréssel, hanem az elegáns muzsikában gyönyörködjék. Mert Dohnányi zenéje akkor (és voltaképp csak akkor) hat, ha annyira a vérükben van az előadóknak, hogy ez a charme-os jelleg meghatározó vonásként képes érvényesülni. Fülei Balázs alkatilag ideális e mű szólista-szerepére; sajátja az az empátia, amely lehetővé teszi a romantikus életérzések őszinte átélését. Ebből adódóan képes éreztetni az érzelmi mélységeket, anélkül, hogy karikírozná őket. Igaz, külsőségekre nem is jut ideje a játszanivalótól – annál inkább arra a zsigeri örömre, amit a zenekarral való együttmuzsikálás jelent számára (ezt nem nyilatkozatból veszem, hanem az interpretáció alapján szűröm le következtetésként).
Karmesteri teljesítménynél magától értetődőnek vesszük, hogy a dirigens gondoskodik arról, hogy valamennyi formarész a megfelelő karakterrel induljon, jó esetben a tagolt szakaszok egymásutánjából hagyományos vagy sajátos szerkezetű, ám szervesnek ható nagyforma épüljön. Hollerung Gábor irányításánál sajátosságként azt kell kiemelnünk, hogy különös gondot fordít az egyes formarészek lezárására, s épp a biztosan formált zárlatoknak köszönhetően hatásos a mindenkori rákövetkező indulás. Ezért jut mindig pregnánsan kifejezésre a hangszerelés megannyi finomsága. Ennek köszönhető, hogy a kevéssé ismert (hangversenyek műsorán ritkaságként előforduló) versenymű, monumentalitása ellenére sem hatott fárasztóan. Sőt, a hallgató önként-örömmel követte a nagyformák kialakulását, amiben nagy segítséget jelentett a tagolt interpretáció, amelyben a visszatérések mindig örömforrást, egyszersmind biztos tájékozódási pontot jelentettek.
Könnyebb hallgatnivaló (ugyanakkor a zenekari játékosoktól nem kevesebb figyelmet és intenzitást követelő játszanivaló) volt Schumann C-dúr szimfóniája. Manapság inkább már csak érdekesség, hogy egykor a Magyar Televízió híradó-műsorának szignálja volt a II. tétel zenéje – e sorok írója emlékszik még arra az egyszeri élményre, amit a közönségreakció okozott, amikor Bernstein a Müncheni Zenekarral ezt a művet tűzte műsorára. A scherzo-tétel kezdetén a ráismerés aha-élménye hatására nevetés gyűrűzött végig a közönség sorain – az előadók számára minden bizonnyal érthetetlen reakcióként…
Most már az alkalmazott zenei funkciójától megszabadulva, egységes figyelem jutott valamennyi tételnek. Olyan előadást hallottunk, amely a C-dúr ”hangnemszimbolikáját” is példázza, és azt is, hogy a klasszikus hagyományok tiszteletén nevelkedő szerző számára a szimfónia-forma korántsem formai klisé, hanem tartalommal való megtöltése: kihívás.
Örömmel regisztrálható, hogy Hollerung Gábor zenekarnevelő munkája folyamatosan érvényesül (miközben a zenekari tagok kisebb-nagyobb létszámban változnak), a vezénylésmódjához, s ezzel együtt zene-értelmezéséhez szokott muzsikusokra állandóan hat a lelkesítő (tehát a közvetítő funkciót maximálisan betöltő) irányítás. Nincsenek „üresjáratok”, ugyanakkor a játékosok – akár szólamban, akár szólistaként – önállóan is képesek megformálni a hosszabb-rövidebb frázisokat, amelyek „súlyozásával” arányos zenei építményeket hoznak létre. (Fittler Katalin)
 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!