Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Budafoki Dohnányi Zenekar - 2016. május 28.

Budafoki Dohnányi Zenekar - 2016. május 28. - Zeneakadémia

Vendégkarmesterrel búcsúztatta a bérleti évadot a Zeneakadémia Nagytermében a Budafoki Dohnányi Zenekar: Roberto Paternostro irányításával adott nagy tetszéssel fogadott estet. Paternostro visszatérő vendégük, tehát kialakult közöttük egyfajta mozdulat-jelbeszéd értés, tehát a dirigens a kényes belépésekre figyelésen túl a zene folyamatának vezetésében-végigvitelében is érvényesíteni tudja elképzeléseit. A zenekar pedig (ezúttal az első koncertmesterrel, Viniczai Évával) ideális együttműködő partnernek bizonyult.
Wagner: Bolygó hollandi nyitányát követően ősbemutatóra került sor – az izraeli Aharon Harlap: Memoirs című hattételes kompozícióját szólaltatták meg. A karmester-zeneszerző Harlapnak sem első ízben játsszák kompozícióját, tehát, mind a karmester személye, mind az új mű szervesen kapcsolódott az együttes korábbi munkásságához, repertoárjához.

Rövid bevezetőjében Hollerung Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy zenekari műveinél Harlap tudatosan tartózkodik a szimfónia műfaj-megjelöléstől – nos, ez a darab leginkább szvitnek nevezhető. A zenekar magazinjában a „Hangoló”-ban a rövid műsorismertető önéletrajzi ihletettséget sejttet - a pregnáns karaktereknek köszönhetően ki-ki konkretizálhatja ezt a „programot” – többségük zenei „pillanatfelvétel”. A történetileg kialakult „intonációs típusok” ismeretében könnyű a tájékozódás e tételekben. Kamatozik zenekari műveiben Harlap karmesteri tapasztalata is, a hatásos hangszerelésben mutatkozik meg leginkább. Az előadók minden bizonnyal szívesen játszották a „hangszerszerű” szólamokat.
A műsor második részében a zenekar repertoárjának egyik régi-kedves darabja csendült fel, Dvořák VIII. szimfóniája. Zenekarainknak – kiváltképp a centralizált koncertszervezés megszűnése óta – rendre kialakult a törzsközönsége. S ha ennek személyi állománya időről-időre módosul is, a hűséges hallgatók vannak mindenütt többségben, kiváltképp a bérleti hangversenyeken. Bizonyára nem én vagyok az egyetlen tehát, aki többedszer hallom ezt a művet a (tagságában az idők folyamán értelemszerűen módosuló) zenekarral – és vélhetően velem együtt a többi „újrahallgató” is maradéktalanul élvezte ezt az előadást. Ennek alapfeltételét a muzsikusok azzal biztosították, hogy maguk is kedvvel játszották (tehát, nem ismételten lejátszották szólamukat!), ami abban is megmutatkozott, hogy a vonóskar többsége a játszanivalóhoz formálta hangképzését, vonóvezetését. Szívesen emlékezem a leheletfinom tündérvilág-hangokra, amelyeket a vonó csúcsánál játszva szólaltattak meg, majd a kontrasztra, amikor magvas hangon, szép tónussal, a vonó egészét igénybe vették a nyugodt dallam egy-egy hangjának megszólaltatásához (a többség tendenciózus játéka a mérvadó akkor is, ha néha, keveseknél, kevésbé érvényesült ez a szuverén előadásmód).
Meghitt tónussal játszották, mondhatni, szívből, a szimfónia lassútételét. A III. tétel indításakor egy pillanatig érződött csak, hogy vendégkarmester irányítja a zenekart; a túl-tervezett kezdet (épp a figyelem következtében) bátortalanra sikerült, de szerencsére már a második frázisnál közös hullámhosszon szárnyalt a lendületes muzsika. A IV. tétel hatásos rézfúvós indításánál, visszamenőleg tudtam megfogalmazni egy apró kifogásomat: talán korábban nem kellett volna ezt a tónust (értsd, dinamikát) előlegezni – korábban elég lett volna hajlékonyabb, valamivel halkabb (a zenei környezetbe jobban belesimuló) rezesjáték.
A figyelem ébren tartásához kétségkívül hatásos a már-már plakátszerűen kivetített hangzáskép. Talán a filmzenék kétségkívül fárasztó játékán edződött zenekari játékosoknak fel sem tűnik, hogy néha erőltetett a hangzás (a bőgős-pizzicatók már-már ütős-effektusnak tűntek, ami azzal járt, hogy nem a basszus-hangok magasságát, hanem az általuk erősített pulzálást érzékeltük) – viszont dicséretükre legyen mondva, még ilyenkor is kontrollált a hangképzés. És a hallgató ezért hálás az intim, meghitt, bensőséges részletekért. Ebben a műsorban a brácsa-cselló szólamok kaptak etekintetben hálás játszanivalót.
Codaként egy „ellesett pillanat”: az előtérben elhangzott a kérdés: „neked melyik tetszett a legjobban?” – ami annak ékes bizonyítéka, hogy (részben nyilván Hollerung Gábor közönségnevelő munkájának eredményeképp) a közönség nem tekinti passzív időtöltésnek a zenehallgatást. A tetszés: szubjektív kategória, aki véleményt alakít ki, közvetlen kapcsolatba került a hallott zenével. Ez pedig alapfeltétel, hogy a zene (vagy bármely művészet) hatni tudjon a személyiségre (érzékenységére-fogékonyságára). Úgy tűnik: itt is, most is, működött! (Fittler Katalin)
 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!