Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara - 2016. március 19

Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara -  2016. március 19. - BMC

Ifjú művész-portrék címmel rendezett sorozatot a Budapest Music Centerben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. A bérlet célja egy-egy fiatal muzsikus – többségükben karmesterek – portrészerű bemutatása volt, amelynek bevezetőjeképpen beszélgetést is hallott a közönség a házigazda, Vásáry Tamás műsorvezetői közreműködésével. A koncertek szombati napokon hangzottak el, két-két alkalommal: először délután, majd este. A ciklus negyedik, egyben befejező eseményén Madaras Gergelyt ismerhették meg a jelenlévők. Az idén harminckét esztendős muzsikus már nem pályakezdő, jelentős sikereket tudhat maga mögött, amit az is jelez, hogy – mint a beszélgetésből megtudhattuk – családjával jelenleg Londonban él, és a BMC-beli hangversenyt megelőző napokban éppen a BBC Szimfonikusokat vezényelte Angliában. Számos külföldi feladata volt már, több világhírű karmester asszisztenseként is működött, és jó néhány nagy, nyugat-európai zenekart vezényelt az elmúlt években, amivel jelentős gyakorlatra tett szert, s ez érezhető is volt a koncert produkcióin. A műsor összeállításakor a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek menedzsmentje azt kérte Madaras Gergelytől, rendeződjék a program Joseph Haydn művei köré. Ezt a kérést a karmester leleményesen teljesítette: nem tiszta Haydn-műsort vezényelt, a programnak azonban így vagy úgy valamennyi száma kapcsolatban állt a bécsi klasszikus mester zenéjével.

    Haydn zenéje a műsor második részében szólalt meg, a zeneszerzőt a szimfóniatermést berekesztő 104., D-dúr („Londoni”) szimfónia képviselte. Az első részben Brahms Változatok egy Haydn-témára című művét (op. 56/a) hallottuk, előtte azonban megszólalt az a kompozíció is, amelynek egyik tételéből Brahms a variációsorozat alapjául szolgáló témát vette: a B-dúr divertimento (Hob. II:46 – ahogy az a koncertet bevezető beszélgetésben is elhangzott, a zenetudomány ma már kétségbe vonja Haydn szerzőségét, azt feltételezve, hogy a művet Haydn tanítványa, Ignaz Pleyel komponálta, s annak idején e Feldpartita kottájának címlapjára a kiadó csupán reklámfogásként, a jobb eladhatóság kedvéért írta rá a jól csengő Haydn nevet). A szünet előtt Zombola Péter Kamaraszimfóniája mutatott meg valamit abból, hogyan hathat a klasszikus szimfónia műfaja a kortárs zenére.
A nyitószámban tehát kamarazenét hallottunk. Jó ötlet ez egy szimfonikus koncerten: egy zenekar tagjai soha nem kamarázhatnak eleget (hiszen a zenekarban is akkor teljesítenek legjobban, ha kamarazenei szellemben vesznek részt a szimfonikus produkcióban), ez a muzsikálási forma a lehető legjobb hatást gyakorolja művészi teljesítményükre, ambíciójukra, önbecsülésükre – minden olyan szakmai és emberi értékükre, amelyet a zenekari munka során hasznosíthatnak. A divertimento két oboát, két kürtöt, három fagottot és egy nagybőgőt foglalkoztat – sajnáltam, hogy a műsorlap nem közölte név szerint, kik voltak a közreműködők (vagy ha már ez nem történt meg, legalább ott a helyszínen bemondhatták volna, kik a muzsikusok). A produkciót lendület, rugalmasság, telt hangzás, élénk kedély és karakteres játék jellemezte. Madaras Gergely határozottan irányított, az oktett tagjainak önálló megnyilvánulásai számára is elegendő teret biztosítva.
    A divertimentót a variációsorozat követte. Ezt az előadást éreztem az est legkevésbé sikerült produkciójának. Madaras Gergely hiteles tempókat vett, megfelelő volt a tagolás és érzékletesek a hangsúlyok – a hangzás viszont sehogy sem akart megfelelni annak, amit egy 19. század harmadik harmadában született szimfonikus műtől elvárnánk (a Haydn-variációk keletkezési éve 1873). A zenekar sápadt hangon, szürkén, szárazon és szétesőn szólt – magamban nem tudtam eldönteni, hogy a BMC akusztikáját okoljam-e mindezért, vagy a produkció előkészítését, mindenesetre a Brahms-opus mindvégig nyersen és csiszolatlanul hatott. Az akusztikával kapcsolatos, nyitva maradt kérdésre Zombola Péter művének előadása adta meg a választ: komolyabb baj aligha lehet a BMC nagytermének hangzásával, hiszen Brahms darabja után Zombola vonós zenekari letétje már kifogástalanul szólalt meg. Az öttételes, mintegy húszperces Kamaraszimfónia (a zeneszerző 2. vonósnégyesének újrahangszerelt változata) jól formált, szuggesztív, invenciózus tételekből áll; olyan posztmodern zene, amely sokat kamatoztat a régebbi stílusok kompozíciós módszereiből (a második tétel például a reneszánsz gyakorlatát idéző, bonyolult proporciós kánon). A zenekar érdeklődéssel fordult a mű felé, és tömör hangzással játszott, Madaras Gergely markáns karakterekkel, élénk ritmusprofilokkal, szuggesztív összhatást keltve vezényelte a művet.
Elkoptatott zsurnalisztikus fordulat azt írni, hogy a záró szám „megkoronázta a műsort”, most azonban valóban ez történt: a Haydn-szimfónia olyan élettelien, a saroktételekben olyan sodró lendülettel, vérbő hangzással és részletgazdagsággal szólalt meg, hogy ez a teljesítmény a karmester és a zenekar részéről egyaránt felülmúlta a hangverseny összes korábbi produkciójában tapasztaltakat. Az Andante és a Menuetto kidolgozottságot, kamarazenei megmozdulásokat hozott, s általánosságban elmondható, hogy mindvégig kedv, lendület, invenció jellemezte karmester és zenekar termékeny együttműködését.  (Csengery Kristóf)
 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!