Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Miskolci Szimfonikus Zenekar - 2017. február 7.

 Miskolci Szimfonikus Zenekar  - 2017. február 7.

Zeneakadémia  
Akusztikus színház

Február 7-én a Zeneakadémia Nagytermében adott hangversenyt a Miskolci Szimfonikus Zenekar, Gál Tamás vezényletével. Műsorukon Wagner Rienzi nyitánya, Brahms a-moll kettősversenye valamint Brahms 3. szimfóniája szerepelt. A kettősverseny szólistái apa és fia, Varga István és Varga Oszkár voltak. Teltház előtt, nagy sikerrel zajlott le a koncert.
    A műsor összeállítása meglehetősen hagyományos, hiszen nyitány, versenymű és szimfónia követik egymást. Ugyanakkor, ha az egész koncertet egységként értelmezzük, az összeállítás nagyon is érdekes. Wagner nyitánya ugyan „tiszta zeneként” is hallgatható, de színpadiassága, nyitottsága, folytatást: kibontást és megoldást kívánó drámaisága mégis mintha egy színházi előadás atmoszférájába szippantaná be a hallgatókat. A kettősverseny azután két szereplővel, két szólistával tárja elénk a drámát, a konfliktust és megoldást, majd a szimfónia összegzi, hatalmas „fináléval” zárja a képzeletbeli akusztikus színházi estet. 
    A Rienzi nyitányával „Kezdődik a mese”, a zenekar mélyvonósai és fúvós tömbjei meleg, titokzatos hangon hívják be a közönséget a sötét utcáról a fényes szentélybe. Az együttes hangzása kiegyenlített, s bár az első doppelschlag még egy kissé kócos, a dinamikailag és tempóban kiválóan felépített fokozás az esetleges kétkedőket is magával sodorja. Rendkívül pontos, koncentrált az együtt-játék, akár csak egy színházi előadáson, ahol – egy zenekar tagjaihoz hasonlóan – számtalan közreműködő szigorúan összehangolt, egymást segítő munkája hozza létre a kerek egészet. A lírai-szelíd és ünnepélyes-méltóságteljes karakterek kontrasztja remekül érvényesül. A tempót Gál Tamás éppen csak annyira tarja vissza, hogy a feszültséget megőrizhesse. 
Brahms a-moll hegedű-gordonka kettősversenyének lendületes zenekari bevezetője széthúzza a függönyt, apa és fia állnak a színpadon. Az első komoly, érett hangú cselló szóló után a fúvósok nem tudják egyből felvenni a fonalat. A szólisták és a zenekar együtt játékában tapasztalható kisebb zökkenők sajnos jellemzőek maradnak a versenymű előadásának egészére. Talán az lehet az oka, hogy a karmester ritkábban teremt kontaktust a szólistákkal, elsősorban a zenekarra figyel, s ettől a concertino és a tutti időről időre elveszíti az összhangot. A kifinomult kamarazenei hangzás azonban újra és újra kárpótol érte. Gordonka és hegedű folyékonyan adják át egymásnak a szót, hol unisono, hol felváltva hoznak motívumokat. A zenekar időnként elnyomja a beszélgetést, bár meglehet, hogy ez a terem adott pontján nem teljesen előnyös akusztikából adódik. A második tétel hangja meghitt és nyugodt, a főtéma unisonójában egymásra találnak a szólóhangszerek, azonban a tétel kissé széteső. A harmadik tétel elején sajnos – mint ilyenkor, tél végén különösen jellemző – még tart a köhögés, mikor a cselló lendületesen, remekül elindítja a témát. Jól megragadott táncos karakter jellemzi a szólókat és a zenekart egyaránt. A második téma líraisága ismét meggyőző kontrasztot biztosít, az első téma tutti visszatérése remekül hangsúlyozott. A szólisták a szűnni nem akaró tapsot a Goldberg variációk vonósátiratának egy tételével, a hetedik variációval köszönik meg. A műsorhoz stílusában jól illeszkedő kamarazene, vérbelien játékos és elegáns előadásban.
Brahms 3. szimfóniája a képzeletbeli színházi előadás katartikus lezárásának bizonyul. Olyan kiváló előadás, amelyben nem kell külön-külön sem az előadókra, sem a helyszínre, sem bármilyen külső körülményre gondolnunk, teljesen elmerülhetünk a műben. A tételek tökéletes harmóniában követik egymást, mindegyik után arra gondolok: vajon a következő is ilyen gyönyörű lesz-e, s minden alkalommal igen a válasz. Az első tétel tempója remek, a zenekar kiváló teljesítményének köszönhetően a hangszerelés minden finomsága jól hallható, az együttes ismét olyan összeszedett, mint a nyitány alatt. A dinamika remekül felépített, a tétel vége pedig puhán visszabomlik a semmibe. A második tétel pasztorális fafúvós kara és a rá felelő rövid vonóskari belépések egységesen, áttetszően hangzanak, a tétel élénk, mozgalmas, a vonósok sötét, homogén hangzása jól kiegészíti a fafúvós kórust. A tétel végén, a tagolás révén mintha a karmester nagyító alatt mutatná meg a közönségnek, mi minden történik a zenekarban. A harmadik tétel sóhajtó, éneklő gordonka szólamát átveszik a hegedűk, a két szólam harmonikus összefonódása a kettősversenyre emlékeztetheti a hallgatókat. Mintha a finálé felidézné a dráma szereplőinek ismerős vonásait. A sóhajtó dallamegységek közti tagolások végtelenül finomak, a piano remekül előkészíti a téma kürtön hallható visszatérését, melyre szép hangszínű oboaszóló válaszol. A tétel egészen az utolsó pizzicatókig gömbölyű. A záró tétel „kétszeresen” is finálé, lezárja a szimfóniát, s a képzeletbeli színházi előadást. Erőteljes unisonóval indul, feszültségét mindvégig megőrzi, ugyanakkor – a lendületet meg nem akasztva – pihenőt nyújtanak a hallgatóknak a fafúvók cikornyás menetei. Ezek a futamok, mint egy fényes fonal, húzódnak végig a tételen, s a legnagyobb gyönyörűséget okozza, hogy senki sem ejti le, kézről kézre adja a zenekar. Papp Márta egy elemzésében felveti, hogy a szimfónia előadásaira kétféle megközelítés jellemző. Szerinte a 3. szimfónia interpretálásakor Klemperer “megnyugvást”, míg Furtwängler “beletörődést” közvetít. Gál Tamás érzésem szerint az előbbi megoldást választja: a tétel vége tiszta, békés megérkezésként hat. (Fedoszov Júlia)
 

Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!