Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Nemzeti Filharmonikusok - 2016. május 4.

Nemzeti Filharmonikusok - 2016. május 4. - Zeneakadémia

A Doráti-bérlet 8. hangversenyén Kobayashi Ken-Ichiro vezényelte a Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar Beethoven-Mozart műsorát a Zeneakadémián. Amióta 1974-ben megnyerte a Magyar Televízió által rendezett első Nemzetközi Karmesterversenyt, Kobayashi páratlan népszerűségnek örvend hazánkban. Leginkább abban az évtizedben irányult munkásságára az érdeklődés reflektora, amikor (Ferencsik János halálát követően) e zenekar elődjének, a Magyar Állami Hangversenyzenekarnak volt vezető karmestere, majd főzeneigazgatója. Kobayashi azt követően is rendszeresen megjelenik zenekaraink élén, s az iránta érzett szeretet érezhetően átöröklődik mind a muzsikusok, mind a zenehallgatók felnövekvő generációiban.

Az indokoltan megelőlegezett bizalom jegyében kezdődött a május 4-ei hangverseny is, Beethoven VII. szimfóniájával. Régi tapasztalat, Beethoven zenéjével nem lehet lanyha fogadtatást elérni – az viszont jóval ritkább, hogy az egyes műsorszámok ne csak az újrajátszás szintjén kerüljenek előadásra, ami azt eredményezi, hogy a publikum is mintegy „újrahallgatja”, mondhatni, reális időben „átismétli” őket. Kobayashinál másról volt szó. Megunhatatlan örömmel használta ki a lehetőséget, hogy ismételten (ki tudja, hányadszor) is hangzó életre keltse a művet. S ennek a születés-gesztusnak a nagyszerűségét sikerült átvinnie a zenekarra is, ennek nyomán minden játékos sajátjának érezte a szimfóniát, függetlenül attól, hogy korábban előadóként hányszor vett részt megszólaltatásában. Közismert Wagner értékelése, aki „a tánc apoteózisának” nevezte az A-dúr szimfóniát. Ezúttal a vitalitás állandó jelenléte tette azzá, jóllehet, hangzásának összhatása néha már-már súrolta a robusztusság határát. Ki kell emelni az interpretáció dinamikai csodáját; a folyamatba tartozás határozta meg, tehát a muzsikusok arányérzéke is állandóan működött, miközben olyasmit hoztak létre, ami megfelelt a partitúrába (és szólamokba) írott szerzői elképzeléseknek. Úgy tűnt, az előadók is végigélték a beethoveni remeket. Többdimenziós lett ez a hangzásvilág, amit így képzavar lenne hangzásképnek nevezni!
Az ily módon elkényeztetett hallgató nem tudott maradéktalanul örülni a folytatásban Mozart Requiemjének. A Müpa rezidens együttesei mintha figyelmen kívül hagyták volna a Zeneakadémián rendelkezésükre álló tér akusztikai sajátosságait! A nagylétszámú ének- és zenekar olyasfajta hangzást hozott létre, amellyel a romantikus hangzásideált lehetne szemléltetni. Ez a túlméretezettség nem tett jót a műnek – itt nem korábban esetleg elsikkadt részletekre figyelhettünk fel, hanem azt éreztük, hogy irreális „felbontásban” tálalták a művet. A szólisták közül Fodor Beatrix és Wiedemann Bernadett pillanatra sem feledtette elsődlegesen operaénekesi mivoltát, a megbetegedett Kiss Tivadar szólamát Rab Gyula énekelte, Blazsó Domonkos közelítette meg leginkább az oratorikus éneklés ideálját. A Nemzeti Énekkar korántsem egységes hozzáállása már a látványban is megmutatkozott; tanulságos lenne felvételről visszanézniük ezt a produkciót. A karmesterre figyelő magatartástól az amatőr kórusoknál gyakori látvány-átélt produkcióig mindenre volt példa, sajnos arra is, hogy – első sorban – bizonytalan szólamtudással szerénykedik valaki. A zenekari anyag kifogástalanul kidolgozott volt, egy nagyobb térben kétségkívül meggyőzőbb lett volna. Mindenesetre, a közönségre hatott ez a lehengerlő zenélés, hosszan ünnepelték az előadókat. (Fittler Katalin)
 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!