Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Zuglói Filharmónia - 2016. április 7.

Zuglói Filharmónia - 2016.  április 7.

„A következetesség dicsérete” – ezt a címet adhatnám a beszámoló jellegű kritikának. A Zuglói Szent István Zeneház több éve eredményes, különleges tavaszi vállalkozása a „Felfedezőúton” címet viseli. Ennek keretében egyazon műsort játsszák el annyi alkalommal (idén hat délelőtt, naponta háromszor), hogy a kerület valamennyi diákja részesülhessen benne. Solymosi Tari Emőke ötlete kerül megvalósításra, ő a műsor összeállítója is. Az évtizedekben mérhető pedagógiai múlttal (is) rendelkező zenetörténész értékcentrikus válogatása egyszerre zene- és gyermekközpontú. Az élőzene-hallgatás lehetőségével ritkán élő gyerekek (nagycsoportos óvodások és alsótagozatosok) figyelmének lekötése nem kis feladat!

Erről káprázatos változatossággal gondoskodnak a szervezők-tervezők-kivitelezők, évről évre. Az idei program címe: „Tündérek és boszorkányok- zenében is táncban”. Tegyük hozzá, a látványvilágot vetítés gazdagítja, s a kicsik mozgásigényének kielégítéséről „játékvezetőként” Szerényi Béla gondoskodik. Az életben „sokfunkciós” muzsikus (hangszerkészítő mester, előadóművész, népi iparművész, tanár, népzenekutató) nagyon merész: korántsem közismert dalt (vagy dalokat) tanít a gyerekeknek (legalábbis olyan szintig, hogy később a játék aktív közreműködői lehessenek), a népi szokásanyaghoz tartozó, tartalmában a gyerekek érzésvilágához közelálló tematikájút. A zenehallgatás során felgyülemlett mozgási energia „levezetése” biztosítja, hogy utána ismét figyelmes hallgatóságot kapnak az előadók.
Ilyenkor hagyományosan Horváth Gábor vezényli a Zuglói Filharmónia (a műsornak megfelelő méretű-összeállítású) zenekarát, rendszeres közreműködői az ifjúsági előadásnak a Magyar Táncművészeti Főiskola (különböző korú) növendékei, és gyakran fiatal szólista is lehetőséget kap a közreműködésre (idén Farkas Zsolt zongorázott szólóban, és a zenekar munkájában is résztvett).
A tanítási időben rendezett mini-hangversenyek: élménykoncentrátumok. Ennek megfelelő a közönség visszajelzése is; tényleges „rendbontásra” alig kerül sor. Még aki nem is a komolyzenei hangversenyek által hagyományosan megkövetelt módon viselkedik, tehát fegyelmezetten figyel, azon is érezhető, hogy a zene vonzáskörébe került. S itt aligha kárhoztatható az apróság, aki „vezényel”, vagy épp valamely hangszeres látványát utánozza. Öröm látni az ünneplő öltözetükben is természetesen viselkedő kicsiket! És éppen ez a természetesség a legnagyobb biztosítéka annak, hogy a későbbiekben, a hangversenylátogatás későbbi-gyakoribb alkalmai során „belenőnek” abba a kulturált viselkedés-normába, amelyet mind gyakrabban vagyunk kénytelenek hiányolni a felnőtt-közönségnél is.
De a produkció maga is megérdemli a figyelmet. A műsorvezetés feladatát Solymosi Tari Emőke váltótársaként Geszthy Veronika látja el, az az énekes-színész, akivel a zuglóiak találkozhatnak a Zeneház évenkénti operaelőadásain is (amely sikeresen debütált új helyszínén, a Vigadóban is). Őt ebben a minőségben most láthattam-hallhattam először, s csak az elismerés hangján szólhatok teljesítményéről. Az írott forgatókönyv egy pillanatig sem gátolta abban, hogy mindig az adott szituációnak, hangulatnak megfelelően, akár rögtönözve szólítsa meg a gyerekközönséget.
A műsor az Ördögfiókák táncával kezdődött (Gounod Faustjából), a balettosok látványával, majd boszorkányok következtek. Az Egy kiállítás képeiből Muszorgszkij eredeti zongora-verziójában hallhattuk a Baba Yaga kunyhója című tételt, majd Weiner Leó Csongor és Tünde szvitjéből csendült fel a Boszorkánykonyha zenéje. A két Grieg-zongoradarab (Törpék indulója és Tündértánc) kicsit hosszadalmasnak tűnt a kicsik számára, pontosabban, azoknak, akik a legtávolabbra kerültek a zongoristától. Akik látták őt, netán ráláttak a kezére, fürge ujjaira, azok számára nem jelentett problémát a terjedelem. Tündér-program elképzelhetetlen Mendelssohn Scherzója nélkül (a Szentivánéji álomból) – s befejezésül a Cukorbabák táncában gyönyörködhettek, a minden gyermek életének részévé vált Csajkovszkij-balettből, a Diótörőből.
A közönség-utánpótlás kinevelésében jelentős szerepet játszó projekt ugyanakkor a zenekar számára is hasznos; azok a zenekari muzsikusok, akik a bérleti koncert-sorozatok keretében talán túl hirtelen nőnek bele feladatkörükbe, itt lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a mérleg másik serpenyőjét is. Amikor a muzsikusnak a játszanivalója (első pillantásra) kevésnek tűnik, ám valamennyi hangért fokozottan kell felelősséget vállalni (részben a kisebb apparátus miatt is, ahol bármely apró pontatlanság könnyen észrevehető, részben pedig a műsorszámokból adódóan, amelyek éles hangzás-kontúrokat igényelnek, nincs tehát lehetőség szólam-részletek elsikkasztására). A változó közönségnek való többszöri (ráadásul, egymás után háromszor) történő eljátszásnak a lehetősége pedig mindenfajta szöveges ráhatásnál erőteljesebben ébreszti rá a muzsikusokat arra, hogy ami nekik esetleg munka, kötelesség, az a mindegyre változó hallgatóság számára élményforrás kell, hogy legyen. Tehát, mindenkor teljes-intenzív jelenléttel kell muzsikálni. Nagy tanulság ez, és a komoly, néha már-már erőt-meghaladó játszanivaló esetében is sikerrel kamatoztatható!
Ezért is nem a „misszió”-jellegét hangsúlyoznám a Zuglói Szent István Zeneház eme remek vállalkozásának, hanem annak örvendek, hogy minden résztvevő számára hasznos-tanulságos program nyert immár polgárjogot a kerület kulturális életében.
(Fittler Katalin)


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!