Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Zuglói Filharmónia - 2016. november 5.

Zuglói Filharmónia - 2016. november 5.

Zeneakadémia, Nagyterem

Bár közönségcsalogató módon a zeneirodalom sokat játszott, népszerű remekműveiből állította össze a Gaudeamus-bérlet 2. hangversenyének műsorát Záborszky Kálmán, a Zuglói Filharmónia vezető karmestere, mégis gondja volt rá, hogy a programban legyen néhány „csavar” is és ezek biztosítsák, hogy ne a rutin és a megszokottság uralja a koncertet. Több tekintetben is izgalmasan rendhagyó volt e szombat délutáni esemény. Bár az összeállítás követte a nyitány-versenymű-szimfónia jól bevált sémáját, már rögtön a nyitányként funkcionáló Träumerei szokatlan volt rövidségével és egy „valódi”, funkcionális œuverture-től távol álló, álmodozó hangulatával. Robert Schumann Gyermekjelenetek (op. 15) című zongoraciklusának legnépszerűbb darabját hallottuk, ezúttal vonószenekari átiratban. A zenekar – bár akadtak néha karcos hangok és a szólambelépések sem voltak mindig makulátlanok – szép és bensőséges hangon szólt és remek hangulati bevezetőt adott a nyitószám után felhangzó másik Schumann-műhöz, az a-moll zongoraversenyhez (op. 54).

    A versenymű szólistája is „különleges” volt a tekintetben, hogy nem tipikus koncertzongorista játszotta a szólót: Kovalszki Máriát eddig kiváló kamarazenészként ismerte a közönség. Talán ennek tudható be, hogy szólamát most is kottából játszotta. Ez persze mit sem von le produkciója értékéből, pályafutása végén – a memóriazavartól való félelem miatt –a 20. század egyik legnagyobbja, Szvjatoszlav Richter is kitette a kottát. A művésznő talán annyiban megkönnyíthette volna saját dolgát, hogy lapozó segítségét kéri, így – a romantika egyik legkoncentráltabb versenyművének megszólaltatása közben – nem neki kellett volna még az olykor rakoncátlankodó kottalapokat is megszabályoznia. Kamaramuzsikusi vénáját persze nem tudta megtagadni: legsikerültebbnek a középső tétel megformálását éreztem, ahol magával ragadóan sikerült a szólóhangszer és a zenekar között kibontakozó meghitt párbeszéd interpretálása: megindító volt a tételt indító cselló-, majd a fafúvó- és a zongoraszólók egymásba simulása. A zenekar a szélső tételekben is odaadó kísérőnek bizonyult, sőt, mint a középső tételben is, nem egyszerűen csak kísért, hanem a szólóhangszer egyenrangú partnereként vett részt a zenei eseményekben. Ha a művésznő egy képzeletbeli kívánságlistáján szerepelt az, hogy a Zeneakadémia nagytermében egyszer eljátszhassa Schumann a-moll zongoraversenyét, úgy reméljük, hogy még más művek is sorakoznak ezen a listán, hiszen egy minden tekintetben korrekt, technikailag szépen kivitelezett előadásnak tapsolhatott a közönség.
    A szünet után nagy feladat várt a Zuglói Zenekarra: Beethoven 3., Esz-dúr (Eroica) szimfóniájának (op. 55) megszólaltatása. E kompozíció előadása minden bizonnyal mérföldkő az együttes életében, hiszen a beethoveni œuvre-ben is az: ezzel az alkotással óhatatlanul lezárult a bécsi klasszika kora és elkezdődött egy nem túl hosszú, de annál izgalmasabb folyamat, mely a romantikába vezetett. Ám nemcsak a zeneszerző műveit tekintve, hanem – a megszólaltatás számtalan kihívása és nehézsége miatt – a zenekar életében is beszélhetünk Eroica előtti és Eroica utáni korszakról. Ha ugyanis egy zenekar ilyen színvonalon képes megszólaltatni a Hősi szimfóniát, akkor az az együttes felnőtt. Már csak azért is, mert Beethoven köztudottan nem volt tekintettel az előadói sirámokra: nem mutatott hajlandóságot a változtatásra például a Fidelio szinte elénekelhetetlenül magas hangjai, vagy a hangszeres darabjaiban nem ritka kényelmetlen technikai „megoldásai” miatt sem. Ha pedig közel egy órára volt szüksége arra, hogy gondolatait megossza hallgatóival, akkor a muzsikusoknak szent kötelességük éteri hosszúságú művét az elejétől az utolsó ütemig a legnagyobb alázattal és odafigyeléssel megszólaltatni. Itt és most megkaptuk a Beethoven által megkívánt szellemi koncentrációt a Zuglói Filharmónia Zenekarától. Megörvendeztette a hallgatóságot a fafúvók hangszeres tudása, szólista-kvalitásaik megcsillantása, a rezek – különösen a Beethoven által megnövelt számú kürtök – összjátékának igényessége, de elismerés illetti a homogén hangzású vonóskart és a mindig helyén lévő timpanist is. A hangszeres kivitelezés és zenei kifejezés tekintetében legszebben talán a 2. tétel megszólaltatása sikerült, melyben számos gyönyörű részlet tanúi lehettünk. Bizonyosan a koncertet megelőző hét eseményei – Mindenszentek és Halottak napja közelsége, valamint az 1956-os forradalomra emlékezés aktualitása – is felerősítették az élményt és közrejátszottak abban, hogy a hangverseny legmegindítóbb, legőszintébb perceit élhettük át a Marcia funebre alcímet viselő tétel mélységes fájdalmának és magányának közvetítésével.  (Kovács Ilona)
 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!