Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar

Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar
2016. október 25. - Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
„Szabadság lóg a fákon”

Az 1956-os forradalomról emlékezett meg a Zuglói Filharmónia, Záborszky Kálmán vezényletével, a Művészetek Palotájában. A műsorról természetesen nem hiányozhatott Beethoven Egmont nyitánya, mely először megszakítás nélkül, majd a Forró ősz a hidegháborúban – Magyarország 1956-ban című dokumentumfilm alatt három részletben hangzott el. A koncert második felében a zenekar Dubrovay László 1956 – Szimfonikus képek versmondóra és zenekarra Gyurkovics Tibor verseivel című kompozícióját adta elő, Rátóti Zoltán színművész közreműködésével.

Az este műsorvezetője, Juhász Kristóf 11. évfolyamos gimnazista volt. Túlzó pátoszát menti, hogy ő még megtanulhatja, „a kevesebb néha több”, s hogy a megtisztelő feladat helyett jobb a tartalomra összpontosítani.
Az Egmont nyitány először összeszedetten, árnyaltan hangzott el, habár meglehetősen lassú alaptempóban. Igaz, még így is fenn tudta tartani a feszültséget s ezáltal a figyelmet. Örültem, hogy a műsorfüzetben informatív szöveg fejtette ki, milyen módon kapcsolódott össze a nyitány az 1956-os eseményekkel. Ugyanakkor talán érdemes lenne a tartalmi kapcsolatra is reflektálni, alkalom adtán. Hiszen kézenfekvő volna Goethe drámájának hősét, a szabadságért önmagát feláldozó Egmontot és ’56 kiemelkedő alakjait összehasonlítani. Nem beszélve arról, hogy Goethe Egmont utolsó szavaival Alba katonáit jellemezve mintha csak a magyar szabadságharcot leverő katonákról írna: „Ezeket itt csak uruk üres szava kergeti, nem szívük indulata. Védjétek meg, barátaim, ami a tiétek! S hogy megmentsétek, ami a legkedvesebb, essetek el örömmel, ahogy én mutatok rá példát!” (Keresztury Dezső ford.) A dokumentumfilm alatt, mivel hosszabb megszakításokkal, három részletben játszották újra a nyitányt, az a benyomásom, hogy az együttes koncentrációja – érthető módon – csökkent, s mindig időbe telt újra felvenni a fonalat. A jól kiegyensúlyozott, pontos előadás másodjára a feladat különössége, nehézsége miatt úgy tűnik, elveszett.
Röviden kitérnék a dokumentumfilmre, amely különösen azáltal nyert nagy jelentőséget, hogy a közönség közel felét gimnazisták szervezett csoportjai alkották. A film összességében informatív, érdekes, ritkán látható képsorokat felvonultató kerek egész volt. (Felmerül, szerencsés volt-e Baranyi László és Juhász Kristóf megszólalásaival megszakítani.) Mindössze egy ponton emelek kifogást ellene. A filmet záró kép egy tíz év körüli kisfiúé, aki fegyvert fog. Felmerült bennem a kérdés, vajon hős-e vagy inkább áldozat?
Dubrovay darabjában a zene és a szöveg szerves egységet alkot. Erre utal már maga a cím is. Ahogy a zenekar egy zenésze meg is jegyezte, a próbák során akkor került közelebb a műhöz, amikor Rátóti Zoltán szavalni kezdte a verseket. A rövid, tisztán hangszeres és a szavalt-zenekíséretes tételek váltakozása szép ívet, keretes formát alkot. Dubrovay sejthető intencióját, a zene elő- majd háttérbe kerülését az előadás világosan megvalósította. Szerencsés a szerző érzéke, amellyel a szöveg zenei hátterét kezeli. Nem vállalkozik meghökkentő hatások keresésére, de nincs is rájuk szüksége. A zizegő vonós háttér, a versszakok közé időnként beékelődő fafúvós replikák éppen annyit nyújtanak, amennyit kell, jó melodramatikus alapot.
Habár a mű premierének évében, 2006-ban készült lemezfelvételen Koncz Gábor minden vers címét bemondja, egy olyan darab esetében, amelyben a tételek attacca kapcsolódnak, ez egyáltalán nem szerencsés. A címek ráadásul többnyire a versek első sorából származnak, elhangzásuk így fölöslegessé válik és megtöri a folyamatot. Nagy örömömre Rátóti meggyőzte a zeneszerzőt a címek elhagyásáról. A színművész szavalata az amúgy nem mindig meggyőző verseket is komoly erővel ruházta fel.
Úgy hangzott, a zenekar összességében magáénak érezte a darabot. A mű elején megszólaló bőgők kócossága ugyan lehet, hogy a viszonylag lassú tempó rovására írható. A mű pozitív csúcspontjának, a Szabadság című tételnek illúziókeltő mesehangja előre vetítette az öröm átmeneti voltát. A filmzene szerű Allegróban meglepőnek találtam a klarinét tárogatót, hősi, romantikus múltat idéző megszólalását. Édes-bús – bár hangszeres előadás szempontjából remek – szólama idegenül hangzott a mű objektívebb közegében. Az utolsó előtti tisztán hangszeres tétel – Marcia funebre – erősen emlékeztetett Chopin második szonátájának gyászindulójára. A műfaj magától értetődő, s talán csak túlzott érzékenység, de ezt a csodálatos, mégis közhelyszerűen sokszor használt allúziót a zeneszerző indirektebb utalással is felválthatta volna.
A közönség őszinte ünneplését Záborszky az utolsó tétel megismétlésével hálálta meg. (Fedoszov Júlia)
 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!