Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar - 2016. január 9.

Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar - 2016. február. 20.

Ettől az évtől kezdve a Zuglói Filharmónia népszerű sorozata, a Pastorale új helyszínen jelentkezik, a Pesti Vigadó ad otthont rendezvényeinek. Itt tekinthették meg tehát február 20-án és 21-én délután négy órai kezdettel Mozart Varázsfuvolájának keresztmetszetét a családi zenehallgatások résztvevői. Ugyanaz a látvány, mint korábban a Columbus utcai Zeneháznál: apróságok sokasága rajzik a Duna parti patinás épületbe. Hasonlóképp veszik birtokba az MMA által adott helyszínt, ugyanolyan otthonosan közlekedve a lépcsőházban, a büfében – s nem utolsó sorban, a hangversenyteremben.

A mesélő összekötőszövegével rendezett operaelőadásoknak múltja van az intézmény életében, s valljuk meg: érződik a hatása is. A kisgyermek-koruktól hangversenylátogatók immár egész félidőnyi zenét képesek figyelmesen végighallgatni. S bár az operák témája-tartalma többnyire nem kifejezetten gyermekek érdeklődésére tart számot, Solymosi Tari Emőke átvezetőszövegei lehetővé teszik, hogy „képben legyenek”, amikor a következő felcsendülő részletet hallgatják. És persze sokat segít a látvány, hogy megelevenednek a szereplők, jelmezeik is adnak látnivalót – s bárhová figyel, avagy közben épp elméláz az apróság, kultúrával táplálkozik.
Az idei Pastorale-sorozat nyitódarabjaként az a Mozart-opera csendült fel, amelyet a végére tartogattak az öt legismertebb közül: A varázsfuvola. Gondolhatnánk, ez a legkönnyebb feladat, hiszen oly sok síkja/szintje van a mű gondolati tartalmának, hogy mi sem egyszerűbb, mint „kimazsolázni” a kicsik számára is legérthetőbb mozzanatokat. Szerencsére ennél igényesebb feladatra vállalkoztak az előadás megálmodói (rendező: Horváth Zoltán, a vetített díszlet a jelmeztervező Geresdi Zsófia munkája, a koreográfiákat a rendezőasszisztens Losonczi Anita készítette). Az előadás „haszonélvezője”, a felnőtt közönség mellett a zenekar volt, amely Horváth Gábor vezényletével megannyi ismert-népszerű zárt számot játszhatott az operából. A nyitánynak értelemszerűen ők voltak a főszereplői (hangulatos estét ígértek – s be is tartották ezt), a későbbiekben az énekesek kíséretéről gondoskodtak. Mivel kicsi a színpad, közel zajlott a cselekmény, a kísérés nem jelentett külön feladatot (legfeljebb arra kellett figyelniük, hogy ne éljék bele magukat annyira a néző szerepébe, hogy elfelejtsenek zenét szolgáltatni a karmester intésére).
Szokás szerint egyszerű-plasztikus kellékekkel segítették a gyerekek tájékozódását, az egyes szereplők könnyen felismerhetőek voltak (ezúttal nemcsak Sarastro volt a jelképes Napkorong tulajdonosa, hanem annak kicsinyített mását, a papi rendhez tartozás kellékeként birodalmának valamennyi lakója viselte).
A legnagyobb érdemi feladatot ebben az esetben a „húzás” jelentette (vajon ki/kik vállalkozott/vállalkoztak erre a feladatra?). A főszereplők bemutatkozása fontos, az operaslágerek aligha maradhatnak ki – és érdemes külön figyelni arra, hogy a vidám elemek túlsúlyba kerüljenek. Ilyen meggondolásból megannyi érdekes részlet csupán említésre került (nem jelent meg a színen a „három égi gyermek”, s a hangszerek varázshatalmát sem szemléltették hatásos jelenetek).
Mozart zenés meséjét illusztrálta Sarastróként Cser Krisztián (királyi jelenség – de meghökkentett, amikor hatalmas feltartott karddal jelent meg), Éj királynőjeként Kolonits Klára (utóbbi énekéből kevés szöveget érthetett, aki nem ismerte eleve ezt a magyar fordítást), Paminaként Fodor Gabriellát hallottuk, Tamino szerepében pedig Benabdallah Yanist (vajon kinek az ötlete volt, hogy még csak ne is mímelje a fuvolajátékot, hanem magasra tartott hangszerrel közlekedjen a színpadon?). Színpadi játék tekintetében – mint általában – Vecsey Gyula nyűgözte le (a kétségkívül leghálásabb szerepben) Paminóként a közönséget.
Mozartot hallgatni, újrahallgatni jó, az ismert áriák s egyéb operarészletek is megunhatatlanok – hallgattuk is belefeledkezve, amikor aztán a vége felé (addigra már eléggé elbágyadt az aprónép, többeket elnyomott a buzgóság) arra lettünk figyelmesek, hogy a finálé túl hirtelenre sikeredett. Nem lévén függöny, nem várakozhattak az előadásvégi tapsra a színfalak mögött a szereplők, néhányan felsorakoztak jelenésre várva, mások (akiknek az operában lett volna még tényleges jelenésük) társultak a színen lévőkhöz, s anélkül, hogy végülis megtudtuk volna, hogy hogyan végződik az opera, látvány-finálé alakult.
Opera-cselekményt mesélni, tapasztalatból tudom, nem könnyű. Még nehezebb feladat, ha összekötőszövegről kell gondoskodni. Solymosi Tari Emőke elegánsan megoldotta érdembeli költői kérdéssel – aki a konkrétumokra kíváncsi, annak öntevékenyen kell utánanéznie. De a mese-hallgató kicsiket kétségkívül kielégítette a „lieto finale”, amikoris még egyszer láthatták a szereplőket, akiknek sok szép zenei élményt köszönhettek. (Fittler Katalin)
 


Eseménynaptár

<< Előző év / hónap
Köv. év / hónap >>
Mai dátum
Események
Közeli események:

Fórum

Jelentkezzen be az oldal tetején levő bejelentkezés mezőben!